A SZÍNFALAK MÖGÖTT...

Sokfelől érkeztünk, sokféle tapasztalattal.
Küldetésünk egy fő értékből bontakozik ki, ami a tudatosság. Szeretnénk magas szintű tudatosságot megvalósítani a szervezeti együttműködésekben mind az egyéni, mind a csapatmunkában.

EMICH SZABOLCS

ANTROPOZÓFUS SZEMLÉLETŰ TRÉNER, AGILIS COACH ÉS IT GURU

Annyi mindent kipróbált már, mintha legalább 120 éves lenne. Talán ennek köszönhető, hogy szinte minden problémára van minimum 2 ötlete. Hosszú utat járt be, míg biológus kutatóból programozóvá, IT vezetővé, majd trénerré és coach-á fejlesztette magát.

MOLNÁR KÁROLY

SZERVEZETFEJLESZTŐ, TEAL COACH, TRÉNER, FACILITÁTOR

Programozó

KEMÉNY PÉTER

TRÉNER, INTEGRÁL COACH ÉS CSOPORTVEZETŐ

VÁRFI MELINDA

 FACILITÁTOR, KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ, ART OF HOSTING PRACTITIONER

Melinda hisz a közösségek erejében és lelkesen támogatja őket egy fenntartható társadalom felépítésében. 10 év startup élet, oktatás és export-tanácsadás után a fenntarthatósággal foglalkozó és a társadalom építését szolgáló kezdeményezéseket támogatja munkájával. Erős híve a részvétel alapú folyamatoknak és élvezi az olyan beszélgetések levezetését, melyek során a résztvevők felismerik a saját teremtő erejüket egy szebb jövő felé. 

SZENTESI ZOLTÁN

SZERVEZETFEJLESZTŐ, TRÉNER, EIA AKKREDITÁLT COACH-MENTOR

Gépészmérnőkként és közgaszdászként végzett és 20 évet el is töltött a multik világában, még céget is vezetett. Önismereti munkája során kinyilt számára a világ és ebben a segítő hivatásban találta meg a saját útját. Megbízásaiban arra szerződik, hogy támogassa ügyfeleit rövid és hosszú távú céljaik elérésében, mind egyéni, mind szervezeti szinten. Hisz az emberekben, a fenntartható jövőben és a  közösségek formáló erejében.

KÁTAI ANITA

FELNÖTTKÉPZŐ, FACILITÁTOR

Közgazdászként, több mint 20 évet töltött el különböző külföldi nagyvállalatok felső vezetójeként. Az első 10 év után találkozott az organikus szervezetfejlesztés varázslatos világával, ahol legfőbb érték az ember. Hitvallásává vált, hogy a munkahelyi vezetők legnagyobb küldtése a világban, hogy segítsék csapatukat kiteljesedni szakmai és más területeken egyaránt.  Vezetőként és vezetőket támogatóként is arra motivál, hogy a munkavégzés egy felszabadult cselekvéssé váljon, amiben az egyén megéli a boldogságot miközben ‘dolgozik’.

Tetszik amit csinálunk? Nyitottak vagyunk!

 

Kapcsolat

 

Facilitátor Műhely

1027 Budapest, FRANKEL LEÓ ÚT 5. MFSZ 2. ajtó

+36 20 / 958 6382

• info@facilitatormuhely.hu